Nagyon sokáig forgattam szívemben azt hogy létrehozzam-e ezt a bejegyzést, melynek minden sora csak fájdalommal van teli, de úgy érzem hogy drága barátomnak ennyivel tartozom. Mert miközben én boldogságosan élem az életemet Isten közelségében megkeresztelve rengeteg örömmel a szívemben és megannyi szépséggel amivel Isten ajándékozott meg az elmúlt évek alatt, addig az ő emléke továbbra is csak feketeségben és reménytelenségben úszik lelkemben. Én aki hasonlóan eszeveszetten vágytam a szeretetre, mind gyermekkoromban, mind pedig felnőttkoromban, most már békességben élem az életemet mert SZERETETBEN ébredek fel és fekszem le minden nap. De Balázs ezt sosem mondhatta el magáról.15 éves korától kezdve gyógyszerfüggő volt, mely halála napjáig elkísérte. Rendezett családban, jó anyagi körülmények közt, de megannyi fájdalommal a szívében élte le mind a 35 évét. Mit ér a rendezett élet, a családi élet, a barátok és nagy tudás, ha a legfontosabbat, a szeretetet, sosem élhette át? Barátságunk mindössze három évig tartott, de ezalatt a három év alatt csupán a démonjaival való küzdelmek voltak jellemzőek barátságunkra. Ritkán láttam nevetni és utólag már azt sem tudom hogy ezek a ritka pillanatok valódiak voltak-e. Éjjeli beszélgetések, esti találkozások, folyamatos levelezések, kérlelések és reményekkel teli napok voltak jellemzőek erre a három évre. Tehetetlenség tombolt bennem vele kapcsolatban mert bármit tettem olykor közeli vagy távoli barátjaként, mindig ugyanoda jutottunk. Hazugságok és egy újabb adag bevett gyógyszer. Nagyon reménykedtem benne én is és családja is, hogy le fogja tudni győzni a rosszat mely benne tombol, de tévedtünk. Ő már sokkal közelebb volt a démonjaihoz mint amennyire mi gondoltuk volna. Emlékszem egyszer mikor hazakísértem, kezembe nyomta a gyógyszeres dobozát mely tele volt gyógyszerrel azzal a mondattal hogy legyen inkább nálam, mert ha nála marad nem fogja tudni megállni és biztos be fogja venni őket. Ezt sosem fogom elfelejteni. Küzdött ő amennyire csak tőle tellett. De hiába volt gyakran kórházban, különböző terápiákon, soha sehol senki sem tudott rajta igazán segíteni. Ő pedig csak újra és újra visszamenekült abba a feketeségbe mely ha csak pár órára is de feledtetni tudta vele az üres valóságot melyben élt. Az egész élete és halála a szeretetlenséget tükrözi. Hajszolta az életet, a gyógyszereket, a drogokat, szerelmeket és érzéseket, zen buddhista gyakorló lett, de ezekből egy sem adta meg neki azt az egyet melyre igazán szüksége lett volna, az IGAZ SZERETETET. Meggyőződésem hogy ha rátalált volna Istenre, az egy igaz Istenre, akkor még ma is élne. Megszakad a szívem akárhányszor csak erre gondolok. Mindenben próbáltam segítségére lenni de minden próbálkozás oly kevés volt ahhoz hogy megmentsem, vagy egyáltalán csak felnézzen a verméből, vagy hogy bárki is megmentse. Sajnos erősebb volt már benne az a gonosz ami elvette őt tőlünk. Halála után a postájában talált levelek mind erről tanúskodtak. Ő már őszintén meg akart halni és nem akarta hogy bárki is megállítsa és ez a legfájdalmasabb. Ő aki elképesztő tudással rendelkezett, aki bármit elérhetett volna az életben az eszével ilyen borzalmas szenvedések közepette kellett meghalnia. Abban reménykedem hogy élete utolsó perceiben Isten lehajolt hozzá és irgalmába vette. Arról nem lehet írni ép ésszel milyen érzés volt mikor telefonon megkaptam a halálhírét és milyen érzés volt az, amikor a laptopját a kezembe vettem mely 10 napon át hevert élettelen testén. Kétségbeesett felismerés és érzés hogy hiába volt minden.Holttestét 2012. május 14-én találták meg gyógyszerekkel teli albérletében. A boncolás 2012. május 5-ére állapította meg a halála beálltát és inzulin túladagolást állapítottak meg halálának okaként. Egyedül, magányosan, reménytelenségben halt meg. 35 éves volt. Amíg csak élek fájni fog Balázs halála. A szörnyű tehetetlenség és a rengeteg miért. Mindent megadnék azért, hogy elmondhassam neki: én mindig is a barátja voltam és mindig is ott volt a szívemben drogosan is, begyógyszerezve is, akkor is amikor veszekedtem vele, érte, akkor is mikor a temetésén álltam összetörten és most is mikor e sorokkal emlékezem meg róla. Mert a szeretet soha el nem múlik.